2013. január 27., vasárnap

4. Paranoia



A lelki vezető időről időre úgy prédikál, mintha a gyülekezet éppen háborúban állna a külvilággal. Egy abuzív közösség tagja hamar megtanulja, hogy a nem-keresztyén (nem szellemi, hitetlen, istentelen, elveszett, pogány stb.) világi emberek nagyon gonoszak és más céljuk sincs, mint megnyomorítani a keresztények életét. Másra sem vágynak, mint arra, hogy őt kigúnyolják, kinevessék és arra rendeltettek, hogy általuk próbára legyen téve az ő hite és üldöztetve legyen. A világi emberek nem értik meg őt, sőt igen sokszor gyűlölik, „ahogyan gyűlölték Krisztust is”. Sőt, ha a világi ember kritizálni találja őket (a kritikus lehet egy más vallási csoportból is) akkor az illető az ördög eszköze, hiszen végső soron az ördög az, aki lesi minden lépését, lépten-nyomon csapdát állít fel számára. Ezért is fontos, hogy ő közel álljon a gyülekezethez. Ha elhagyná a közösséget, akkor menthetetlenül elragadná őt az ördög, aki esetenként farkasként jár körbe, hogy az eltávolodott bárányt megegye.
Az ördög és a külvilág a hibás akkor is, ha kritika vagy valamilyen vizsgálat éri a közösséget.

Azzal, hogy egy hívő negatív tulajdonságokat tulajdonít a külvilágnak, lelki megkönnyebbülést is szerezhet és sok valós problémát kizár a saját, zárt, vallásos világából. Minden történés mögött természetfeletti erőket és okokat sejt. Bizonyos csoportokban nem ritka a folytonos imahadjárat az ördögök és a démoni erők ellen – betegségek, rossz szerencse, balesetek, megpróbáltatások –, mind az ördögtől származnak, démonológiát képeznek. Vannak közösségek ahol Isten minden baj forrása is, a történések Isten fegyelmező eljárásai, esetleg tökéletes akarata. Nincs rájuk semmilyen más logikus magyarázat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése